VII.

Egy pillanatnyi döbbent bénultság után a kórház ismét működni kezdett. A fejük fölött a hangosbeszélő nyugodtan, de szélsebesen adta ki az utasításokat. Valamennyi faj mérnökeinek és karbantartóinak azonnal szolgálatra kellett jelentkezniük. Az LSVO és MSVK kórtermekben nem működtek a gravitációs rácsok. Az ottani személyzetnek az volt a dolga, hogy a betegeket védőtartályokban azonnal átszállítsák a kettes DBLF műtőbe, ahol már előkészítették az egy tizenketted g gravitációt, mielőtt még a betegek elpusztultak volna a saját súlyuktól. Szivárgást észleltek az AUGL folyosón. Minden DBDG-t figyelmeztettek, hogy az ebédlőjükben veszélyesen felgyülemlett a klór. Dr. Listert is kérték, hogy legyen szíves jelentkezni.

Conwayben egy pillanatra felötlött a gondolat, hogy mindenki másnak parancsokat adnak, dr. Listert pedig kérték. Hirtelen a saját nevét hallotta, és megfordult. Dr. Mannon sietett Conway és Williamson felé.

– Látom, hogy éppen szabadok. Volna itt valami, amit el kellene intéznünk. – Éppen csak fogadta Conway biccentését, és lélekszakadva folytatta.

– Amikor a száguldó hajó lyukat vágott a kórházba – magyarázta –, a biztonsági ajtók által lezárt terület nem korlátozódott arra az alagútra, amit a roncs teremtett. Ez az ajtók helyzete miatt történt, ám az eredmény egy nagy vákuumfa a kórház testében, melynek törzse a hajó által vágott alagút, ágai pedig az onnan nyíló folyosók és szektorok. Néhány ilyen immár légmentes folyosó olyan részlegekhez vezet, amelyeket egyenként is le lehet zárni, és azokban lehetnek még túlélők. Rendes körülmények között nem volna szükség ezeknek a részlegeknek a segítségére sietni, hiszen napokon át is jól ellennének ott, ahol vannak, csakhogy van még egy kis probléma. A hajó a kórház központjának, pontosabban a kórház idegközpontjának a közelében állapodott meg, éppen ott, ahol a mesterséges környezeteket előállító berendezések vannak. És szemlátomást ebben a körzetben is maradt egy túlélő – egy beteg, a személyzet egyik tagja vagy éppen a balesetet okozó hajó utasa –, aki mozgása közben, mit sem sejtve, kárt tesz a gravitációs berendezésekben. Ha így megy tovább, előbb-utóbb baj lesz az összes kórtermekben, és a kis gravitációhoz szokott életformák el is pusztulhatnak.

Dr. Mannon azt akarta, hogy ők ketten menjenek be, és hozzák ki a lényt, mielőtt még tudatlanságból elpusztíthatná az egész kórházat.

– Egy PVSJ már bement – tette hozzá –, de ők ügyetlenül mozognak az űrruhában. Ezért küldöm magukat. Remélem, sikerrel járnak. Futás!

Gravitáció-közömbösítővel a hátukon lebegtek a kórház külső fala mentén a húsz láb széles lyukhoz, amit a hajó vágott a kórház testén. A közömbösítővel elég ügyesen lehetett manőverezni a súlytalanságban, és másra nem is számítottak ezen az útvonalon. Köteleket és mágneses horgokat is vittek magukkal, és Williamsonnál – csupán azért, mert a szolgálati egyenruhájához tartozott – puska is volt. Mindkettőjüknek háromórányi levegőjük volt. Eleinte könnyen haladtak. A hajó szabályos alagutat vágott a kórtermek válaszfalain, de még a súlyos gépeken át is. Conway jól látta a folyosókat út közben, és sehol nem tapasztalta az életnek semmi nyomát. Ám ott voltak egy magas nyomáshoz szokott életforma nyomasztó maradványai. A lény még normális földi légkörben is fölrobbant volna, ám így szétrobbanása még sokkal borzalmasabb volt.

Egy másik folyosón iszonyatos tragédia nyomai tárultak föl: egy majdnem emberi DBDG ápolót – vörös, maciszerű lények egyikét – szabályosan lefejezte egy légmentesen záródó ajtó, amelyen nem sikerült idejében átjutnia. Conwayt ez a látvány jobban megrendítette, mint bármi más, amit ezen a napon látott.

Egyre több „idegen” törmelék került az útjukba – a balesetet okozó hajó darabjai –, így időről-időre kézzel-lábbal kellett utat vágniuk a roncsok között.

Williamson haladt elől – mintegy tíz méterrel Conway alatt –, ám egyszerre csak eltűnt. Az űrruha rádióján meglepett kiáltás hallatszott, azután fém ütközése fémmel. Conway ösztönösen még jobban megkapaszkodott egy kiálló rúdban, és döbbenetesen érezte a kesztyűjén át, hogy a rúd remeg. A törmelék mozgott! Conway egy pillanatra pánikba esett, majd rájött, hogy a mozgás a feje fölött történik, amerről jött. Néhány perc múlva megszűnt a remegés anélkül, hogy a Conwayt körülvevő törmelék lényegesen megváltoztatta volna a helyzetét. Conway csak akkor erősítette a derekán lévő kötelet a vezérlősugárhoz, és kezdte keresni a megfigyelőt.

Williamson fölhúzott térddel és az arca elé tett kézzel feküdt arccal lefelé egy törmelék halom közepén, vagy húszlábnyi mélységben. Conway hallotta rádióján a megfigyelő gyönge, szabálytalan légzését, és arra gondolt, hogy Williamson nyilván estében is gyorsan tudott mérlegelni, sisakja törékeny arclemeze elé kapta a kezét, és ez mentette meg az életét. De hogy Williamson életben marad-e vagy sem, az a többi sérülésétől függött, ezek pedig attól, hogy mekkora gravitációs erő rántotta magához lentről.

Nyilvánvaló volt, hogy a balesetet az okozta, hogy a mesterséges gravitációs rácsok egyike – az általános pusztulás ellenére – működött. Conway hálás volt azért, hogy a rács vonzóereje csupán a rácsra merőlegesen hatott igazán, márpedig a padlónak az a darabja, ahol a rács volt, kissé elferdült.

Ellenkező esetben ő is meg a megfigyelő is több mint húsz láb magasból egyenesen a rácsra zuhantak volna.

Conway igen óvatosan közelítette meg az összegömbölyödve heverő Williamsont. A gravitációs rács közelébe érve, görcsösen szorította a kötelet, de rájött, hogy a rács ereje nem több másfél g-nél.

Conway most már egyenletesen ereszkedett lefelé. Persze használhatta volna a gravitáció-közömbösítőjét is, ám az kockázatos lett volna, mert ha véletlenül kikerült volna a rács vonzási körzetéből, akkor a közömbösítő föltehetőleg végzetes sebességgel röpíthette volna fölfelé.

A megfigyelő eszméletlen volt, amikor Conway odaért hozzá. Conway nem láthatott át Williamson űrruháján, mégis gyanította, hogy a megfigyelő mindkét karja eltörhetett. Miközben gyöngéden kiásta a magatehetetlen testet a törmelékből, arra gondolt, hogy Williamsonnak segítségre van szüksége, minden segítségre, amit csak a kórház nyújtani tud. Eszébe jutott, hogy a megfigyelő több élénkítő injekciót kaphatott korábban, s most már nyilván minden ereje elfogyott.

Ha egyáltalán magához tér, akkor sem biztos, hogy túléli ezt a balesetet.